Este azt gondoltam, inkább a nem hiszekből legyen, mint a leszből nem. Ezért nem hiszek.
Hogy a mámor tette-e vagy sem, azt már sosem fogom megtudni. De ez talán nem is olyan fontos. Mert éreztem azt, amit eddig csak egyetlen ember érintése idézett elő. Éreztem a bizsergést, amit csak egyetlen ember simítása után éreztem. Egy csók a halántékon, egy kedves becézés. Ha tudta volna, ha tudtam volna, sose fekszünk egymás mellé. Ha tudná, sose látott volna meg. Ha értené tagadná, ha látná futna. Ha hallaná, megijedne.
Ha kérné, azt csak úgy nem kapná, de ha megkérdezné, többé nem értené. Hiába a kolera, itt nincsen se hajó, se biztos tudás. Itt hiába a pöttöm, olyan ritka dobbanás, az csak félelem és reszketés, egy veszélyeztetett terhesség. Örvendeznem kéne, de csak a merengésig jutottam. Úgy szerettem, ahogy csak Őt, úgy kívántam, ahogy csak Őt, és jobban félek tőle, mint tűz a víztől, mint a láng a csepptől.
Ha tudod, hogy a gyerek ki se nyithatja a szemét, fogod-e őt szeretni a halálig? Van-e választásod?
Mit csinálsz a fával, ha tudod, hogy a gyümölcse mérgezett? Kivágod gyökerestül vagy vársz egy életen át? Honnan tudod hogy elég erős vagy minden mérgezett harapáshoz? Honnan tudod, hogy a híd elég erős és nem szakad be a talpad alatt? Bízol-e még abban az egy szem gyümölcsben?
A múlásért könyörgöm, miközben a gyümölcs egyre nagyobb lesz. A gyümölcs erősen kapaszkodik, nem enged. Ott kell hagynom, vagy így kell szeretnem?
47.516350
19.009600